Üdvözöllek a Veresi Angolda oldalán!

Tóth Adrien vagyok. Foglalkozásokat tartok gyerekeknek angolul, felnőttebbeknek angolt tanítok, társalgok velük vagy felkészülünk együtt állásinterjúkra, vizsgákra, hosszabb külföldi kiküldetésekre.

Karrierem első felében egy gimnázium és egészségügyi szakközépiskolában általános és szakmai angolt tanítottam, de a versenyszférába vágytam és hamar továbbléptem. Az intézményes, nagycsoportos nyelvtanítás hatékonyságát nagyon gyengének láttam, gyakorlatilag nem volt értelme a munkámnak. Hamarosan egy világméretű energiatermelő vállalatnál helyezkedtem el fordítóként, tolmácsként és szinkrontolmácsként. Csoportokat kísértem el Nagy Britanniába és az USA-ba auditokra, konferenciákra vagy házon belül értekezleteken, megbeszéléseken tolmácsoltam, vagy az íróasztal mellett az írásos anyagokat fordítottam. Pénzügy volt a szakterületem, de műszaki, jogi és biztonságtechnikai témákkal is foglalkoztam.  Egy kisebb fordítócsapat tagjaként szervezetten segítettük a külföldi tulajdonos és a helyiek kommunikációját. Később egy kisebb erőmű létesítéssel foglalkozó csoport tagja lettem. A 2000-es évek elejétől pedig a veresegyházi GE-ben dolgoztam többféle munkakörben, kezdetben vezérigazgatói asszisztensként, később a beszerzési osztályon beszállítói (magyar és külföldi) ártárgyalásokat bonyolítottam és szerződéseket kötöttem a kiválasztott partnerekkel. Rengeteg izgalmas üzleti helyzetet éltem át és fantasztikus nyelvi helyzeteket (is) megtapasztalhattam. Nagyon szerettem az üzleti partnerekkel tárgyalni, kompromisszumra jutni és azt írásba önteni.

A kisfiam megszületését követően kezdtem el kisgyerekes anyáknak angol nyelvi foglalkozásokat, beszédórákat tartani – a gyerekekkel együtt. Ahogy a fiam nőtt és óvodába került, létrehoztam ezt a pici nyelvi szigetet, ahol mindenki testre szabottan azt kapja, amire a legnagyobb szüksége van. Nem tanítok, nincsen EGY bevált módszerem, csupán elkísérem a diákokat azon az úton, amely elvezeti őket ahhoz a célhoz, amely felé igyekeznek,  legyen az nyelvvizsga, érettségi vagy sikeres interjú, azzal a módszerrel, amely náluk sikerre visz . Ezért is nyelvtudás turbózó a nevünk és nem iskola.

A kisfiam kapcsán kerültem kapcsolatba a Helen Doron módszerrel és naponta tapasztalom hihetetlen hatékonyságát. A gyerekcsoportos foglalkozások vezetése életem legnehezebb feladata, szó szoros értelemben izzasztó, emberpróbáló, de nagyon sokszor felemelő. Mint ahogyan látni saját gyerekünket is először önállóan felállni, úszni vagy fellépni a dobogó felső fokára.

Angol és lengyel szakos diplomámat is a Debreceni Egyetemen szereztem, (akkoriban még KLTE volt a neve), majd az Open Universitynél két éven át üzleti tudományokat hallgattam és Menedzsmentből diplomáztam. New Generation Helen Doron oktató vagyok.

Jelenleg már több, mint 13 éve Veresegyházon élek a családommal.

A Foglalkozásokról

A foglalkozásokat jelenleg online tartom Skypon vagy más hasonló környezetben. A  legelső foglalkozás alkalmával  szintfelmérést végzek. A szintfelmérés változó az adott diák céljaitól függően, nyelvvizsga, érettségi, felvételi esetén minden készséget – olvasott szöveg értése, hallott szöveg értése, beszédkészség, íráskészség és nyelvi kreativitást igyekszem feltérképezni.  Ennek és az első órák alapján derül ki, hogy miként lesz testre szabott az adott diák tanulási módszere és útja.
A foglalkozások konkrét vizsgára felkészülés esetén mindig 90 percesek, a társalgási órák 60 percesek és minimum egy alkalommal sor kerül rájuk hetente.

A foglalkozásokon minimum három készség fejlesztésével foglalkozunk minden alkalommal, olvasás, hallgatás és beszéd – többnyire az íráskészség gyakorlása marad meg házi feladatnak. Minden alkalommal van szókincsfejlesztés és az előző órai szavak ismétlése különböző formában. Az órák nyelve angol.

Üzleti angol órák is zajlanak, ezek vagy a munkahely kérésére vagy azon esetben kerül sor, ha ezen szakterületen szeretne valaki nagyobb jártasságra szert tenni.

A leggyakrabban használt tankönyvek: New English File, Headway, Business Result, Speak Out, Lifestyle, Channel Your English és az adott nyelvvizsgára felkészítő kiadványok.

A nyelvkönyveket általában a diákoknak már meglévők közül választjuk, ha van a szintjének és céljának megfelelő.

Nyelvvizsgák közül LanguageCert, Euroexam, TELC, BME, Origo és Cambridge és gazdasági középfokú vizsgákra való felkészülés lehetséges a Veresi Angoldában. Nyelvvizsgaszintek: B1, B2, C1

Állás és Phd interjúkra való felkészítés is zajlik az Angoldában, mind a nyelvi, mind a tartalmi elemek áttekintésével és próbavizsgával.

Az órákat havi bérlettel lehet látogatni, a hiányzás megengedett mértéke 20 %.  Hiányzás esetén az óra előtt minimum 24 h-val elküldött üzenet esetén lehet az órát díjmentesen törölni.

Óratípus Díjazás
60 perces óra 4 000 Ft
90 perces óra 6 000 Ft

 

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s